ÉDES TEHER?

“FELESLEGESEN” VÁLLALT TERHEK A CSALÁDBAN

egyeni-tanacsadas

 

A családi rend beszél a szeretetről, mely minden gyermekben eredendően ott van szülei iránt.

Sok esetben a szülők nem vállalják fel saját felelősségüket, és ezzel megbomlik a családi rend, elbillen a rendszer, amit a gyermek akar kiegyensúlyozni, ennek oka többféle lehet.

  • Van, hogy maga a szülő is olyan terheket cipel, amik teljesen lekötik.
  • Van, hogy a családi rendszerben olyan történések vannak a háttérben, hogy maga a szülő még nem vállalta fel valóban a saját életét.
  • Van, hogy egy már nem élő családtaghoz van nagyon erős kötődés, ami megakadályozza, hogy a valódi életére összpontosítson.
  • Van, hogy fél felvállalni a saját felelősségét.
  • Van, hogy párja/házastársa helyett is helyt kell állnia.

A gyermek a családi rendszerben arra törekszik, hogy szülei boldogok legyenek. Mindkét szülőt egyformán szereti, és szolidáris vele.

Mikor felborul az egyensúly a rendszerben, a gyermek, aki a szülei iránti szeretetből felvállal plusz dolgokat, terheket vesz magára, átvállalja ezeket szüleitől. Számára ez akkor “édes teher”, hiszen segít, és ezáltal “megnő”, most már ő ad a szüleinek, és nem fordítva.

A családállításokon azt látom, hogy nagyon sok gyermek önként átvállalt terheket cipel. Hiszen ő elbírja, és úgy gondolja így tud a legjobban segíteni. A családi rendben rangsor van, a szülő a “nagy”, a gyermek a “kicsi”. A szülő ad, a gyermek elfogad. A rend így van egyensúlyban. Ha ez bármilyen okból felborul, az problémákat okoz, leginkább a gyermeknél. Sok, ma már felnőtt is cipeli feleslegesen szülei terheit. Leginkább azzal tehetünk jót önmagunknak, és családunknak is, ha “visszaállunk” arra a helyre, melybe születtünk. Pl., ha az én gyermekkori családomban egy nagyobb testvérem van, akkor a rangsorban a legkisebb vagyok, a szüleim, és a nagyobb testvérem megelőz, legkisebbként, én vagyok az, aki mindenkitől kap. Nekem nem “kell” adnom ebben az értelemben. Ha én vagyok az idősebb testvér, akkor a szüleimtől kapok, és a kisebb testvéremnek adok. Mikor tudatosan elkezdünk törekedni erre a folyamatra, sok probléma, elkezd magától oldódni.

Felnőttként nem kötelességünk, viszont szeretetből viszonozhatjuk szüleinknek a törődést, mikor ők már rászorulnak. Hogy ezt, hogyan tehetjük meg Felnőtt, és nem Gyermek módon? Pl. Idős édesapámnak már gondozásra van szüksége. Ő, az egyszerűség kedvéért hozzám akarna költözni. Ha úgy látom, hogy ez a családi életemre inkább negatív hatással van, akkor átgondolom, hogy én, hogyan tudok neki segíteni. Felajánlhatom, hogy anyagilag támogatom, hogy egy otthonba költözzön, ahol egészségügyi felügyeletet biztosítanak, vagy keresek egy szakápolót, aki felügyel rá. Tehát nem kell minden esetben ÚGY segítenem, ahogy a szüleim elvárják, hanem átgondolva a lehetőségeimet, a legjobb megoldást felajánlani.

Sok esetben nekünk kell a szüleinket “megtanítanunk”, hogy Felnőttként kezeljenek. Az első lépés, hogy adjuk vissza a feleslegesen átvállalt terheket, – hiszen ezzel a szüleinknek van feladatuk -, vállaljunk felelősséget önmagunkért, életünkért.

2016.09.07.

Erőss Anna Lélek és családrend mediátor

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s