BEMUTATKOZÓM

Úgy gondolok magamra, mint önismereti tréner-coach, lélek, család és rendszerállító mediátor.weboldalra fotóm
A trénerség és „coaching” személyiségszintű tevékenység. Azt tapasztalom, sok esetben a gondolkodásmódot kell edzésbe hozni, terelgetni, új kapukat nyitni, nézőpontot mutatni, elavult gondolkodási munkákat felülírni olyanokkal, amik elősegítik azt a változást, amire szükség van, és leginkább ezután következhet a Lelki munka.  A lelki tevékenységekben mediációt végzek. Úgy gondolom, hogy a legtöbb, amit tehetek, hogy közvetítek a személyiség és Lélek között, és ahogy közelednek egymáshoz, automatikusan beindul a gyógyulás.

Életem egyik legjobb, és legmeghatározóbb döntése volt, mikor beiratkoztam a Spirituális Lélekgyógyász képzésbe. Előtte egyáltalán nem foglalkoztam spiritualitással. Nem volt sok tapasztalatom ezzel a témával kapcsolatban, de ami volt, abban az volt számomra a negatív, hogy akik ezzel foglalkoztak – képviselték, azok teljesen elrugaszkodottak voltak a Földi dolgoktól.  Kicsit elvarázsolt fazonok…

Egy ingyenes Bach virág tanácsadás volt az első személyes találkozásom az Omniverzum Szabadegyetemmel. A tanácsadás végén azt éreztem, hogy azonnal bele kell vágnom a Spirituális Lélekgyógyász képzésbe. A spiritualitással akkor a legkevésbé sem törődtem, az lebegett a szemem előtt, hogy végre, meg van az, amit már nagyon régóta kerestem, mert már évek óta kutattam azt a módot, ahogyan másoknak segíthetek, és ez volt az, amit a sajátoménak éreztem. A 3 év alatt a spiritualitás szinte észrevétlenül lett az életem része. Rájöttem nagyon hamar, hogy az a skatulya, amit erről gondoltam, az csak azokra a konkrét találkozásokra vonatkozott, és hogy ez mennyire mást is jelent-jelenthet.
A Lélek, a kapcsolatom a Lelkemmel – teljesen egyéni, mindannyiunk számára.

Hogy benned ez, hogyan van, azt csak te tudhatod.

Anna bemutatkozó1

Egyéni tanácsadásnál arra fókuszálok, hogy mire van szüksége a hozzám fordulónak, hogy milyen rendszer – módszer segítségével érjük el az eredményt, az változó.

Többnyire kombinálva használom a rendszereket, hiszen a beszélgetés során derül ki, hogy kinek leginkább mire van szüksége, és számomra ez a különleges a Spirituális képzésben.
Olyan rendszereket, és módszereket sajátíthattam el, aminek a segítségével bárkit tudok támogatni a fejlődésében.

A Spirituális Lélekgyógyász képzésben ma már tanítóként és szakmai irányítóként tevékenykedem.  A Bach virág terápia volt az első “szerelem”, először a gyakorlati majd az elméleti oktatásba is bekapcsolódtam.
Ez a módszer napi szinten az életem részévé vált, és az a változatos mód, amivel feltérképezhetjük, megismerhetjük, hogyan működünk, milyen viselkedés mintáink vannak, és azoknak, mi a háttere, a mai napig elbűvöl. Számomra ez AZ ALAP, és ez ad segítséget, hogy a lehető legjobban megismerhesselek.

Személyiségünket legtöbbször gondolati mintáink alakítják. Sokszor olyan programok futnak bennünk, amiről fogalmunk sincs, de annál inkább meghatároznak bennünket. Az NLP (neuro lingvisztikus programozás) ebben segít. Általa képes lehetsz feltérképezni tudattalan elmédet, és a benne rejlő információkat tudatos szintre emelve erőforrásként használhatod. Nagyon jól alkalmazható, és gyors eredményeket hoz a tanácsadási folyamatban. Már saját magamon megtapasztalhattam, hogy milyen remek eszköz.
Ezzel a módzserrel elkalauzolhatlak a tudattalan elméd világába, és átírhatjuk a már elavult programjaidat.

családállítással szintén az Omniverzum Szabadegyetemen találkoztam először.
Rendszeresen eljártam segítőnek. Még az első szemeszterben meg volt a gyermekkori családállításom, és utána az elmúlt években még pár olyan állítás, mint az „aspektus”, a Maja rendszerem, és „aktuális probléma”. Saját tapasztalatból tudom megerősíteni, hogy ez a módszer elengedhetetlen része lehetne a mai ember életének.
Nem helyettesíti a tudatos munkát, viszont segíti a saját rendszereink, részeink, gyökereink rendezését olyan módon, amit tudatos munkával sem vagyunk képesek, mert ezek az információk nem állnak rendelkezésünkre, és csak a rendszerállítás révén mutatkoznak meg. A rendszeres segítői munka során azt vettem észre, hogy elkezd bennem élni ez a rendszer (is).
Láttam, hogyan fogja a vezető vinni a folyamatot, mi lehet az adott probléma, így elmélyedtem a hátterében, és ebben a témában is elkezdtem segítői tevékenységemet.

Remélem, hamarosan személyesen is találkozunk!

Bármilyen kérdésed van, keress bátran:
Erőss Anna önismereti tréner – lélek és családrend mediátor
Elérhetőségeim: email: eross.panna@gmail.com, Tel: 06-20/915-44-69

Reklámok